Miért is?? Mert már túl sokat vártam vele... eljött az ideje, hogy komolyan vegyem magam és pár dolgot elrendezzek az életemben - ebből az első és legfontosabb, hogy újra visszaváltozzak - legalábbis külsőre - azzá az emberré, azzá a nővé, aki voltam pár éve - hogy ez belsőre nem fog menni, az elég egyértelmű, mert a tapasztalataimat nem tehetem le, nem is akarnám, hiszen két gyönyörű szép és virgonc kisgyereket köszönhetek a tapasztalataimnak - csak sajnos a velük, meg a családdal járó dolgokból fakadóan most 25 kilóval több vagyok, mint lenni szeretnék...
De ezen változtatni fogok, amihez most először is méretet veszek, meg fényképeket csinálok - olyan igazi béna előtte-utána képeket - persze ezeket majd leginkább akkor tenném fel, ha már lesznek utána, de legalábbis közben képeim is ;) de úgy döntöttem, itt az ideje, hogy felvállaljam magam, úgyhogy mégis fel fogom tenni a képeket a bejegyzés végére.... jajjj..... pedig roppant kínos, de jobb, ha szembesítem magam vele - azért egyenlőre az arcom eltakartam meg a homályosabb képeket választottam, de vannak rendesek is, majd ha már nem csak előtte képeim lesznek, hanem közben, meg utána, akkor már odateszem azokat is, ahol rajta van az arcom. Úgy döntöttem, kéthetente fogom lecentizni magam és 5 kilónként fogom lefényképezni, hacsak valami extra közbe nem jön...
De addig is jöjjön egy régi kép motivációnak: szedtem elő olyanokat is...
merthogy ezen a képen is én vagyok, csak XXS-es méretben, 55 cm-es derékkal....
vagyis ez az a pár évvel ezelőtti önmagam, akihez vissza akarok találni külsőleg :)
Aktuális adatok
testmagasságom: 160 cm - ez nem változott ;)
| 2014.12.28-án este | régen | különbség | |
| súly / kg | 72,3 | 47 | 25,3 |
| BMI | 28,24 | 18,35 | 9,89 |
| a %-ok | |||
| testzsír % | 35,1 | 11 | 24,8 |
| vízháztartás % | 47,3 | 65 | 17,7 |
| izomtömeg % | 31,4 | … | … |
| csontozat % | 10,7 | … | … |
| és a centik: | |||
| Hónaljban: | 97 | … | … |
| Mell: | 110 | 92 | 18 |
| Mell alatt: | 89 | 75 | 14 |
| Borda alatt: | 89 | … | … |
| Has fent: | 96 | … | … |
| Derék: | 101 | 55 | 46 |
| Has lent | 98 | … | … |
| Csípő: | 102 | 80 | 22 |
| Fenék: | 104 | 86 | 18 |
| Comb: | 62 | 47 | 15 |
| Combközép: | 54 | … | … |
| Térd felett: | 44 | … | … |
| Térd alatt: | 36 | … | … |
| Vádli: | 37 | 31 | 6 |
| Boka fölött: | 22 | … | … |
| Lábfej: | 22,5 | … | … |
| Kar: | 31 | 24 | 7 |
| Alkar: | 25 | … | … |
| Csukló: | 16 | … | … |
| Nyak: | 34 | … | … |
...a kipontozott részekhez nincs viszonyítási adatom, mert nem szoktam méricskélni...
Most pedig a keserves bizonyítékok súlyomra és a dátumra, ami az órán látszik is, ha valaki veszi a fáradtságot és felnagyítja a képet....
| ezen képek némelyikén is ott van az óra a dátummal... | ||||||||
|
| ||||||||


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése